Az iroda többségi tulajdonosa, Prof. Dr. Gellér Balázs, irodavezető ügyvéd, saját évtizedes magyar és nemzetközi, gyakorlati valamint tudományos tapasztalata mellett a XIX. századig visszanyúló családi ügyvédi tradícióra is támaszkodhat. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Karán avatták a jogtudomány doktorává (summa cum laude). 

Ezt követően a Cambridge-i Egyetemen folytatott LLM tanulmányokat, majd ugyanott megszerezte a PhD fokozatot. Részt vett az ICRC és a New York University egyetemi oktatóknak szervezett posztdoktori továbbképzésén nemzetközi humanitárius jogból.

Az ELTE-n habilitált egyetemi tanár, 2008-tól 2011-ig, majd 2014-től jelenleg is a Büntetőjogi Tanszék tanszékvezetője. Az ELTE mellett a győri Széchenyi István Egyetemen is oktatott, a Jogi Kar Bűnügyi Tudományok Tanszékét is öt évig vezette. Az egyetemet segítő munkájáért 2020-ban megkapta a rangos Pro Facultate Díjat.

2010 óta testületi tagja az Országos Tudományos Kutatói Alapprogramok (OTKA) Bizottságnak, amely minőségében részt vesz az állam- és jogtudományok, illetve politikatudományok terén beadott pályázatok bíráló bizottságában.

Több mint 100, magyarul és idegen nyelven megjelent tudományos cikk, könyv és két monográfia szerzője, két kötet szerkesztője, több tankönyv és kommentár társszerzője. Tanácsaival segítette az új Btk megalkotását.

Ügyvédi és oktatói munkássága mellett az elmúlt évek során különböző közmegbízatásokat töltött be. Az Országos Kiemeltségű Társadalomtudományi Kutatások kuratóriumának tagja volt. Az Igazságügyi Minisztérium megbízásából a nemzetközi büntetőtörvénykönyv kodifikációs bizottságát vezette, de tagja volt a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény kodifikációs bizottságának is.

Az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem (Budapest) létrehozásánál a Jogtudományi Intézetért felelős vezető szakértőként működött közre.

Az Oktatási Minisztérium közjogi tanácsadójaként dolgozott, de volt ugyanitt kabinetfőnök, miniszteri főtanácsadó és miniszteri biztos.

Az Emberi Jogok Országgyűlési Biztosa Általános Helyettesének nemzetközi jogi és emberi jogi tanácsadójaként is dolgozott. 1995-ben az Európa Tanács, Európai Emberi Jogok Bizottságának jogtanácsosa. Jogalkalmazóként kiemelten nemzetközi joggal, büntetőjoggal, polgári joggal és közigazgatási joggal foglalkozik.

Angol és német nyelven felsőfokú szakmai nyelvvizsgával rendelkezik és mindkét nyelven folyamatosan ad elő hazai és nemzetközi rendezvényeken, illetve jár el jogügyeletek során.

 

Részletes önéletrajzát megtalálja itt:

 

 
 
 

 

 

 

 

 

Budapest 1114
Kemenes utca 6., félemelet 2.

Contact

 

 

 

geller@gelleresbaranyos.hu

 

 

 

 

+36-1-6131866

 

 

 

  

This website is operated by a law firm registered with the Budapest Bar Association in accordance with the laws and internal regulations applicable to law firms.